Logó - Neffisz színes logója

Interjú Jakab Adrienn funkcionális fitnesz versenyzővel

Jakab Adrienn funkcionális fitnesz versenyző egy versenyen interjút készít
Ismerd meg Jakab Adrienn funkcionális fitnesz versenyzőt, akinek feltettük kérdéseinket az Európa Bajnokság Kvalifikációs verseny előtt.

Szia Adri, szeretnénk bemutatni Téged a közösségünknek.

Gyermekkori Sportok és Eredmények

Mikortól van a sport jelen az életedben, milyen sportágakat űztél, mit jelentett akkoriban számodra a rendszeres sportolás és milyen eredményeid voltak?

Kiskorom óta jelen van a sport az életemben. Nagy szeretettel űztem mind csapatsportokat, mind pedig egyéni sportokat hobbi- illetve versenyszerűen is, az általános iskola kezdetétől egészen gimnázium végéig. A kedvenceim közé a focit, a röplabdát, valamint az atlétikát sorolnám. Utóbbiban értem el a legtöbb eredményt, azonban a foci az a sport ami mindmáig megmaradt hobbi szinten az életemben. Tizenéves korom közepétől, egészen a húszas éveim elejéig pedig erőszeretettel jártam konditerembe is szabadidőmben. Számomra a sportolás mindig a nyugalmat, biztonságot és a pillanat megélését jelentette. Olyankor semmi másra nem gondoltam, csak arra, amit éppen csináltam. Ez volt az a dolog, amihez minden élethelyzetemben tudtam fordulni és ez mindmáig így van.

Az Első Találkozás a CrossFit-tel

Mikor találkoztál a CrossFit-el, ez, hogy történt és mit változtatott meg az addigi sportolói pályafutásodban?

Igazából teljesen véletlenül futottam össze a Crossfittel egy edzői képzés keretein belül. Beadtam egy akkoriban csoportos instruktor képzést indító edzőterembe a jelentkezésemet, majd az első személyes találkozón nagy meglepetésemre egy kondigép sem volt a teremben,  amikor beléptem csak kézisúlyzók, kardiógépek, medicinlabdák, kettlebellek és hasonló “fura” dolgok. Akkor már úgy voltam vele hogy mindenképpen végigcsinálom a képzést, mivel a társaság is, és az akkor általuk felajánlott munkalehetőség is nagyon tetszett. 

Minél jobban ismertem meg ezt a mozgásformát, annál jobban kezdett az addigi sportokról való hozzáállásom és mentalitásom megdőlni. Elképesztő módon megszerettem.

Onnantól kezdve, csak erre koncentráltam teljesen, és minden időmet ennek a sportnak a megértése, tanulása, végzése kezdte el kitölteni.

Miért Különleges a CrossFit?

Mitől volt más ez a sport a többitől, hogyan haladtál a CrossFit karrieredben, melyik eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Számomra teljesen új rendszer volt a Crossfit. Míg az addig meghatározó sportjaimban könnyedén megálltam a kezdetektől fogva a helyem, addig ebben először éreztem azt, hogy nagyjából a 0-ról kell kezdenem mindent. Soha nem tapasztaltam még ekkora kihívást egy- egy edzésben mint akkor, amikor elkezdtem űzni a sportot, ami részemről teljesen új érzés volt. Az első két évben önmagam határait feszegettem minden edzésen, hogy kiderüljön részemről mennyit és mit jelenthet nekem ez a egész sport, és hogy van e nagyobb lehetőség benne számomra. Versenyezésben pedig most 2 éve hogy belekezdtem. Az eddigi eredményeim közül a tavaly megrendezésre kerülő Kelet Magyarország Bajnokságon elért teljesítményemre vagyok a legbüszkébb. A három hónap alatt lezajló három verseny, számomra nem csak testileg, de mentálisan is nagy kihívást jelentett. A bajnokság végén a három verseny összesítése alapján a 3. helyen végeztem, ami számomra hihetetlenül nagy boldogságot adott.

Edzők és Mentorok Támogatása

Van edződ, segítőd, akivel együtt dolgoztál?

Igen van: Németh Szabolcs, a Revolution funkcionális- és küzdősport egyesület vezető edzője. Az évek alatt azonban több embernek is hálás lehetek a segítségéért és a támogatásáért.

Munka, Sport és Magánélet Egyensúlya

Ha jól tudom a Revolution SE edzője vagy és a munkád mellett sportolsz, hogyan tudod összeegyeztetni a munka-magánélet-sport-szabadidő négyest?

Szerencsésnek mondhatom magam mert a munkám a hivatásom. Mivel ugyazon a helyen dolgozok, ahol saját magam is edzek, így a munka és a sport része nálam szinte teljesen egybeolvad. Emiatt a magánéletem és a szabadidőmet is többnyire a nekem megfelelő módon tudom alakítani.

Első Funkcionális Fitnesz Versenyek

Mikor indultál először funkcionális fitnesz versenyen és milyen eredményeket értél el?

2022 februárjában kezdtem el versenyszerűen folytatni a Crossfitet. Azóta igyekszem a legtöbb jelentős versenyen részt venni, amelyek azóta is minden alkalommal pluszt adnak az életembe és a karrierembe. 

Eddigi eredményeim:

2022/

02 Budapest Classic scaled kategória 7. hely

04 Bro’z Csapatverseny 1. helyezés

05 Budapest Classic intermediate kategória 7. helyezés

09 Bro’z Girlpower RX 3. helyézés

2023/

03 Budapest Classic intermediate 2. helyezés

05 Nemzeti Bajnokság 8. helyezés

09/10/11 Kelet- Magyarország Bajnokság RX kategória összesített 3. Helyezés,

A Magyar Funkcionális Fitnesz Helyzete

Van rálátásod a magyar CF és Funkcionális Fitnesz sportágakra, az abban részt vevő sportolókra és az elért eredményeikre?

Véleményem szerint a Funkcionális Fitnesz versenyek “barátibbak” néha olyan értelemben, hogy az ember ott tudja mire számíthat, hiszen minden versenyen azonos a programterv, míg egy Crossfit versenyen ez kiszámíthatatlan. 

Több embert is követek a Funkcionális Fitnesz és a Crossfit világában is. Természetesen számomra is, mint sok más női sporttársamnak Horváth Laura munkabírása és karizmája az etalon. Rajta kívül persze követek még több női versenyzőt is akikre felnézek, akár egy egy kimagasló teljesítménye miatt, illetve nyilvánvalóan azokat az embereket, fiúkat lányokat egyaránt, akikkel együtt versenyzek.

A Funkcionális Fitnesz Jövője

Hogy látod a Funkcionális Fitnesz jövőjét? 

Mindenképpen nagy potenciált látok a sportágban, csak szerintem ez itthon Magyarországon még mindig nagyon gyerekcipőben járó sportág az emberek között. Én például eddig bárkinek mondtam hogy milyen sportot űzök, senki nem tudta mi is ez, akár sportorvosi vizsgálatokon sem. Ellenben azt tapasztaltam, hogy akikkel már sikerült megismertetnem ezt a mozgásformát azok hihetetlen mód megszerették, és már nem is akarnak más irányba elmenni. Szerintem kicsit arról van szó hogy az emberek sokszor ragaszkodnak az eddig megszokott dolgokhoz (pl: konditerem), és nehezebben nyitnak az új ismeretlen felé, félnek megtapasztalni, inkább maradnak a biztos megszokottnál, mígnem nekünk sikerül a nekik megfelelő módon pozitív élmények által bevonni őket az újba.

Erősségek és Fejlesztési Célok

Mit tartasz erősségeidnek és mik azok amikben szeretnél fejlődni?

Erősségeim közé a súlyemelést, a súllyal való munkát, valamint a gimnasztikai gyakorlatok egy részét (pistol squat, pull up, hspu) mondanám, és a kissé maximalizmusra való hajlamomat, ami nagyon sokszor, ha elfáradtam vagy motiválatlan voltam akkor is vitt előre. Amiben  mindenképpen szeretnék fejlődni, az állóképességem egy része, valamint a gimnasztikai gyakorlatok azon elemei, amelyek az összetettebb technikát igénylik (ring muscle up, muscle up).

Jelenlegi Elégedettség és Jövőbeli Tervek

Az életed jelenlegi szakaszában elégedett vagy azzal, ahol tartasz és milyen terveid vannak a jövőben?

Teljes mértékben elégedett vagyok. Igazából pozitívan csalódtam Önmagamban az elmúlt években. Természetesen továbbra is folyamatosan igyekezni fogok a magamhoz mért maximumra törekedni.

A jövőben is mindenképpen hasonló mértékben szeretnék fejlődni, haladni ebben a sportban, valamint egyre méltóságteljesebben képviselni és népszerűsíteni a Funkcionális Fitneszt hazánkban.

Tanácsok Kezdő Sportolóknak: Jakab Adrienn funkcionális fitnesz Hitvallása

Mi a hitvallásod a sportban, mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, aki még a sportolói pályafutásuk elején tartanak és szeretnének Bajnokok lenni?

Az én meggyőződésem az, hogyha valaki elszántan, teljes szívével- lelkével szereti azt amit csinál, megfelelő szorgalom mellett biztosan sikereket fog elérni. Fontosnak tartom azt is, hogy mindenki próbálja Önmagához mérni a teljesítményét minden helyzetben. Csak akkor fogja igazán látni a befektetett munka és energia eredményét, és annak függvényében tud büszke vagy tapasztaltabb lenni egy- egy helyzetben. Nekem ez a gondolat nagyon sokat javított a hozzáállásomon és a motivációmon.

Köszönjük Adri az interjút és sok sikert kívánunk az Európai Bajnokság Kvalifikációs versenyre!

Megosztom a posztot

További Posztok

Csatlakozz a Funkcionális Fitnesz Masters Nemzeti Bajnokság 2024-hez Körmenden, augusztus 10-11-én! Nevezési határidő: 2024. július 14. Regisztrálj most és küzdj meg a világbajnoki kvótákért!
Varna Throwdown 2024 versenybeszámoló: Izgalmas két napos Crossfit verseny Varna parkjában, eredményekkel és részletes beszámolóval. Ismerd meg a verseny részleteit Vadicsku Szabolcs által.
A III. Mjus Sawarrior Cross Day idei versenyén a csapatok már középhaladó feladatsorokban mérhették össze erejüket. Hangay Krisztián versenybeszámolóját olvashatjátok.

Értesülj egyből az újdonságokról és aktualitásokról

Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozással elfogadom és megértettem az Adatvédelmi nyilatkozatot