Masters Európa Bajnokság 2024 versenybeszámoló

Masters Európa Bajnokság 2024 versenybeszámoló: Három napos Funkcionális Fitnesz EB Litvániában, eredményekkel és részletes beszámolóval. Ismerd meg a verseny részleteit Sáfrány Bence által.

Az IF3-as Masters Európa Bajnokság 2024

Az elmúlt hétvégén Homonnai Gábor Tamás barátommal részt vettünk Magyarországot képviselve a Litvániában megrendezésre kerülő IF3-as Masters European Championships 2024 versenyen. Nem csak az eddigi legnehezebb versenynek tudnám leírni, de a legélménydúsabbnak is.

Funkcionális Fitnesz Masters Európa Bajnokságon a versenyzők tartják a magyar zászlót

Az út és a verseny első napja

Ha bármiféle negatívumot kellene felhozni, talán a kifelé vezető több mint 12 órás utat mondanám, de jó társasággal az sem volt tragikus. A verseny első napja volt számomra a legmegterhelőbb. Az első feladat egy fél órás állóképességi feladat volt. Még ha nem is én mentem csoportomon belül a legjobb időt, de sikerült timecap-en belül befejeznem. Ezen felbuzdulva, megfáradtan vártuk a nap második feladatát. Itt egy vegyes gimnasztikai feladatot kellett kivitelezni, ahol ismételten – ugyan kisebb hibákkal – de sikerült időn belül, a középmezőnybe beérkeznem.

Funkcionális Fitnesz Masters Európa Bajnokság 2024 verseny kinti helyszíne

A verseny második napja

A második napon ismételten két WOD várt ránk. Elsőnek kezdtünk egy erőfeladattal, ami kifejezetten jól ment, de biztonsági súlyon emeltem, nem mertem kockáztatni, ugyanis ha a négyből egyet is elhibázok, akkor bukom az egész feladatot. Ez a forduló annyira jól sikerült, hogy harmadik helyen végeztem az erőemelésben. Ezután jött a saját súlyos gyakorlat, amiben talán a legmagabiztosabbnak tartottam magam. Itt meg voltak határozva az ismétlési számok, de nekünk kellett kiválasztani a gimnasztikai gyakorlatok sorrendjét. A rutintalanságom és egy kis technikai malőr miatt nem éppen a legjobb kombinációt választottam, így a legstabilabbnak hitt számomban ötödik helyen sikerült befejeznem a feladatot. Nem voltam elkeseredett, hiszen mégiscsak egy Európa-bajnokságon vagyok! És felszakadt, sebes kézzel, de menni kell tovább a holnapi napnak!

Funkcionális Fitnesz Masters Európa Bajnokság 2024 versenyen a magyar versenyzők

A verseny utolsó napja

Eljött a verseny utolsó napja is, amit egy mix feladattal kezdtünk. Vegyes érzelmekkel álltam neki, mondván kevés olyan elem van benne, ami az erősségem és szeretem is, de bármi is lesz, nem állunk meg és megtartjuk az immáron megszerzett ötödik helyet! A feladat eleje nem a legjobban sikerült, de még így is megtartottam az eddigi helyezésemet. Majd elkövetkezett az utolsó rövid sprint feladat. Itt már alig volt bőr a tenyeremen és erő a kezeimben, persze mondanom sem kell, mind a kettő erősen kellett hozzá! De arra gondoltam, minél gyorsabb leszek, annál rövidebb lesz! Még mindig az ötödik hely megtartása volt a cél! Számomra az utolsó feladat nagy élmény volt! Sikerült az általam szabott tempót és időt tartani, így végül az ötödik helyen végezni, amire nagyon büszke vagyok!

Funkcionális Fitnesz Masters Európa Bajnokság 2024 versenyen Homonnai Gábor
Funkcionális Fitnesz Masters Európa Bajnokság 2024 versenyen Sáfrány Bence

Összegzés és köszönetnyilvánítás

Sok energiát fektetek ebbe a sportba, két munkahelyen dolgozva minden nap, de ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy megérte a sok unalmasnak hitt magányos kora reggeli vagy éppen késő esti órákat tölteni a teremben. Köszönöm a Neffisznek a bizalmat és a lehetőséget, hogy képviselhettem a hazámat egy ilyen versenyen, valamint a Cross Team Eger Egyesületemnek, ahol gond nélkül készülhetek a versenyekre és Árvai Balázsnak a szponzorációt. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki valamilyen módon gratulált, még ha nem is dobogós helyezést sikerült elérnem. Szeretem ezt a sportot és a vele járó minden kínját és fájdalmát, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy az általam kitűzött célt a versenyen sikerült elérnem.

Sáfrány Bence

Köszönjük a beszámolót Bence és gratulálunk a Szövetség nevében az ötödik helyedhez, Homonnai Gábornak pedig a tizenharmadik helyezésért!

Megosztom a posztot

További Posztok

Csatlakozz önkéntesként a Super Worlds 2024 Világbajnokságra Budapesten! Légy része a sporttörténelemnek, és éld át testközelből az eseményt!
Rózsa Ruben kerül ma bemutatásra a közösségünknek. Kérdéseinket a Felnőtt Nemzeti Bajnoksággal és sportkarrierjével, valamint mindennapi életével kapcsolatban tettük fel.
A mai interjúalanyunk Hajós Kornél volt, akit bemutatunk a közösségünknek. Kérdéseinket a Funkcionális Fitnesz Felnőtt Nemzeti Bajnoksággal és a Világbajnokságra való felkészülésével kapcsolatban tettük fel neki.

Értesülj egyből az újdonságokról és aktualitásokról

Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozással elfogadom és megértettem az Adatvédelmi nyilatkozatot