II. Fitter & Stronger Kupa versenybeszámoló

Fitter Stronger Kupa 2024 Szolnok verseny eredményhirdetés
A II. Fitter & Stronger Kupa második éve várta az amatőr versenyzőket, sok nyereménnyel és jó hangulattal. Borbíró Zoltán versenybeszámolóját olvashatjátok a cik

A II. Fitter & Stronger Kupa második éve várta az amatőr versenyzőket, sok nyereménnyel és jó hangulattal. A versenysorozat a kezdő versenyzőket célozza meg elsősorban, hogy ambíciójukat és motivációjukat tudják hol kamatoztatni. Nagyon jó közösséget sikerült összehozni és jó volt látni a sok küzdés mellett a sok baráti ölelést is.

Versenyzők Teljesítménye

Az egyéni versenyzők 3 feladatban mérhették össze tudásukat. A vegyes páros csapat ebben az évben bevezető jelleggel, egy összetettebb feladatot kapott. Bízunk benne sok ügyes versenyzőnek adhatunk egy kiinduló pontot, hogy később azt mondhassák– “igen, én itt kezdtem”.

A Verseny Célja és Jövője

Célunk a sportág, a mozgás szeretetének növelése, bízva abban, hogy évről-évre egyre több versenyző látogat el az eseményünkre. Reméljük, hogy jövőre még nagyobb lelkesedéssel és több résztvevővel találkozhatunk.

Képek és Eredmények

Fitter & Stronger Kupa 2024 Szolnok versenyen versenyeznek
Fitter Stronger Kupa 2024 Szolnok versenyen versenyeznek
Fitter Stronger Kupa 2024 Szolnok versenyen ölelkeznek
Fitter Stronger Kupa 2024 Szolnok versenyen ölelkeznek
Fitter Stronger Kupa 2024 Szolnok versenyen versenyeznek
Fitter Stronger Kupa 2024 Szolnok versenyen a támogatók névsora
Fitter Stronger Kupa 2024 Szolnok versenyen versenyeznek

Női egyéni indulók

25 év alatti kategória 

  1. hely Dóci Ivett
  2. hely Karasszon Luca
  3. hely Pisták Dóra

35 év alatti kategória

  1. hely Huller Zsófi
  2. hely Turóczi Beáta
  3. hely Dalmadi-Szalkai Kitti

35 év feletti kategória

  1. hely Varjú Andrea
  2. hely Begazy Rita
  3. hely Kis Bernadett

45 év feletti kategória

  1. hely Vásár Anita
  2. hely Fehér Eleonóra
  3. hely Molnár Ágota

Férfi egyéni indulók

30 év alatti kategória

  1. hely Pudmer Vendel
  2. hely Juhász Kristóf
  3. hely Grimshaw Kristóf

30-40 év közötti kategória

  1. hely Molnár Ernő
  2. hely Tóth Zsolt
  3. hely Lieszkovszki Tamás

40-50 év közötti kategória

  1. hely Pető Krisztián
  2. hely Pető Béla
  3. hely Tokaji István

50 év feletti kategória

  1. hely Pápai Gábor
  2. hely Tölgyesi Attila
  3. hely Danao Daniel

Vegyes páros csapat

  1. hely Immortals: Huller Zsófi, Molnár Ernő
  2. hely WODhub: Turóczi Beáta, Ferencz László
  3. hely WODék: Langó Judit, Kocsis László

Záró Gondolatok

Összefoglalva, a II. Fitter & Stronger Kupa 2024 egy sikeres és inspiráló verseny volt, ahol az amatőr sportolók bemutathatták képességeiket és szenvedélyüket a funkcionális fitnesz iránt. Várjuk a következő évi versenyt, amely még több izgalmat és kihívást tartogat.

Borbíró Zoltán

Megosztom a posztot

További Posztok

Csatlakozz önkéntesként a Super Worlds 2024 Világbajnokságra Budapesten! Légy része a sporttörténelemnek, és éld át testközelből az eseményt!
Rózsa Ruben kerül ma bemutatásra a közösségünknek. Kérdéseinket a Felnőtt Nemzeti Bajnoksággal és sportkarrierjével, valamint mindennapi életével kapcsolatban tettük fel.
A mai interjúalanyunk Hajós Kornél volt, akit bemutatunk a közösségünknek. Kérdéseinket a Funkcionális Fitnesz Felnőtt Nemzeti Bajnoksággal és a Világbajnokságra való felkészülésével kapcsolatban tettük fel neki.

Értesülj egyből az újdonságokról és aktualitásokról

Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozással elfogadom és megértettem az Adatvédelmi nyilatkozatot