FODOR LUCA

2023 Felnőtt Nemzeti Bajnokság - Női 3. helyezés
2023 Európa Bajnokságra kvótát szerzett versenyzőnk

Sziasztok!

Fodor Luca vagyok, 27 éves, edzőként és masszőrként dolgozom az Rx Nation edzőteremben.
A CrossFittel először 2016-ban találkoztam, az egyik egyetemi  évfolyamtársam vitt  le az első edzésemre Urbancsok Tamáshoz a Toto Sportba. Onnantól kezdve ez töltötte ki minden szabadidőmet az egyetem mellett.
Később a Mad Tribe Cross Gymben kezdtem el versenyezni, ezután a CrossFit Trafoban folytattam és kezdtem el az edzői pályafutásomat is, majd 2018-ban csatlakoztam Török Gáborhoz az Rx Nationben, ahol a mai napig dolgozom és edzem.

Számomra a legnagyobb eredmény és élmény is egyben a 2017-es Beast of Berlin, ami egyben az első nemzetközi és első elit kategóriás versenyem is volt, ahol az első évben 13., 2018-ban pedig 7. lettem.

2019-ben volt egy komyabb sérülésem, ami után több év is kimaradt a versenyzesből, mondhatjuk, hogy az idei országos bajnokság volt az első igazi megmérettetés azóta és az első versenyem a funkcionális fitnesz rendszerében.

Az Rx Nationben várunk mindenkit szeretettel az edzéseinken, 6 féle óratípusból tudtok választani, biztosak vagyunk benne, hogy midnenki megtalálja a neki megfelelőt!

Közösségi felületeink

© 2023 Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség. Minden jog fenntartva.